Szent Jakab út

2008.09.27.

Reggeli után indultunk a katedrálisba, ami kicsit messze volt az albergtől. Ennyi séta egy 800 km-t megjárt zarándoknak meg se kottyan már. Azt hallottuk hogy szombaton vannak a legtöbben. A katedrálisban tényleg egymást érték az emberek. A zarándoknak van még egy-két feladata itt Compostalában mielőtt hazautazik. Ilyen pl. Szent Jakab arany mellszobrát átölelni, és elmondani neki a kivánságainkat, amiért nagyon sokáig álltam sorba mert rengetegen voltunk a Katedrálisban.  A másik feladat lemenni a Szent relikviát őrző kápolnába és letérdelni Szent Jakab földi maradványai előtt, majd imánkat neki felajánlani. Megtettem mind a kettőt. A harmadik feladatot nem tudtam végrehajtani, mert a catedrálist renoválják, és a Mateo mester (ő épitette a katedrálist) homlokához nem tudtam odaérinteni az én homlokomat. Azért leborultam a nagyság előtt amit Mateo mester a XII. században alkotott. Páratlanul gyönyörű a katedrális. Amint végeztünk a feladatainkkal, helyetfoglatunk a templomban, az első sorban ültünk, szemben az oltárral. Innen nagyon jól látható az egész ceremónia. Kb. fél 12-kor bejött egy apáca, és rövid kis egyházi énekeket (ha jól emlékszem hármat) kezdett megtanítani a közösséggel. Mire mind a három éneket közösen el tudtuk énekelni dél lett. Pont délben az apáca helyetfoglalt az oltár előtt és bevonult a Püspök, majd 8 pap követte. Ekkor elkezdődött a mise. Az egyik pap felolvasta az előző nap beérkezett zarándokok nemzetiségét. Sokáig tartott a felsorolás. Majd a papok egymást felváltva, más és más nyelven köszöntötték a beérkezett zarándokokat. Majd a szokásos módon folyt a nagyon jól követhető mise. Közben az apáca segítségével énekelgettük az előre megtanult kis énekeket. A mise  kb. egy órás volt. Mielőtt befejeződött volna, bevonult hat csuhába öltözött "talán" szerzetes. Meggyújtották a templom közepén lógó, óriási BOTAFUMEIRO-t(tömjénégetőt). Amint meggyulladt, valami különös korreográfia szerint elkezdték le-fel "rángatni" a kötelet. Ettől a füstölő mint egy hinta ide-oda kezdett lengeni a kereszt alaku templomban, az oltár előtt jobbra-balra. Csak megsaccolni tudom, hogy a kötél hossza kb. 20-25 m lehetett, ami a kupolából lógott le. Olyan lendülettel lóbálták, hogy szinte a plafonig ért az egyik majd a másik oldalon. Az egész ceremónia egy többezer éves szokást elevenít fel, miszerint a beteg zarándokokat akarták így fertőtleníteni, illetve a mosdatlan zarándokok szagát csíllapítani. Balázstól hallottam hogy a történelem folyamán többször is elszabadult a füstölő és nagyon súlyos balesetek is történtek a katedrálisban, sőt páran áldozatul is estek már a füstölésnek. A nem mindennapi látvány lenyűgöző volt, azért én katonásan bevallom, féltem. Mindenféle biztonsági berendezés nélkül lengetik a tömeg feje felett. Szerencsére Jó Isten velünk volt, megúsztuk.  

Mise után egy nagyot sétáltunk az óvárosban. Találkoztunk Lajossal és a finn-magyar házaspárral is. Nagyon megörültünk egymásnak. 

Elkezdtünk készülődni hazafelé. Mindannyian nagyon vágyunk már haza, hiányoznak az otthoni dolgaink. 

Katedrális.

Mise a Compostela-i Katedrálisban.

Szent Jakab mellszobra.

2008.09.28.

Ma az utolsó nap itt Compostelában. Holnap indulunk haza. Ma is elmentünk misére, mégegyszer utoljára itt. Összepakoltunk és izgatottan várjuk a holnapi napot, hogy indulhassunk haza.

Amennyiben izig-vérig ember vagy, talán sikerült néha mosolyt csalnom az arcodra és remélem néha könnyeket is. Azt már csak remélni merem, hogy nem bántad meg hogy elolvastad.

Mindent összevetve nagyon örülök hogy eljöttem ide a csodák földjére. Ismét közel kerülhettem a természethez, és ezen keresztül az Istenhez. Az előző századokban épült katedrálisok révén kapcsolatba kerülhettem a múlttal. Találkozhattam és összebarátkozhattam Mónikával, Kimmel, Lajossal, Heinz-el, Gizával, a Zalaszentgrótiakkal, kedves spanyol emberekkel és nem utolsósorban Cseperkével. Gazdagabb lettem rengeteg gyönyörű élménnyel. Nagyon sokat szenvedtem, de ettől függetlenül csodálatos volt a CAMINO. Csupa nagybetűvel írom le. Soha nem éreztem azt, hogy nem birom tovább, és feladom. Mégis ha valakinek tanácsot kellene adnom, hogy menjen vagy ne menjen, azt tanácsolnám, csak akkor induljon ha érzi a hívást. Gondolom akik feladják azért adják fel, mert nem tudnak megbirkózni a Camino nehézségeivel. Talán ők nem érezték a hívást. Ez nem egy luxusnyaralás, és nem is lehet vele összehasonlítani. Minden napja nagyon nehéz, főleg ha süt a nap, ha esik az eső, és ha fúj a szél. A nyolcszáz kilométerért, Szent Jakab átöleléséért bizony meg kell szenvedni. Ha viszont úgy érzed hogy hív az út ne gondolkodj rajta, ne légy kishitű, indulj! Én megtaláltam azt amiért mentem, igen, megváltozott valami bennem, körülöttem. Lélekben gazdagabban tértem haza. Tudom miért vagyok ezen a világon, és tudom hova tartozom. Rájöttem hogy nagyon erős vagyok, és sokkal többre vagyok képes mint azt bármikor is gondoltam volna magamról. Az út arra is ösztönöz, hogy újabb dolgokat tanuljak az életben. Például megtanuljak angolul, esetleg spanyolul. Természetesen szeretném mégegyszer végigjárni ezt az utat, talán ha elmegyek nyugdíjba, akkor lesz majd annyi ídőm, és energiám is, hogy megtegyem mégegyszer. Mindenesetre törekszem rá.

Végezetül annak aki már lélekben készülődik, és érzi a hívást, csak annyit, hogy vár az ÚT: Buen Camino! azaz Jó útat!

 Befejezésül még egy idézet:

József Attila " Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot"