2008.08.27.  Keve napja.

Ma reggel korán keltünk, 6-kor felkapcsolták a villanyokat és mindenkinek el kellett hagyni a zarándokszállást. Fél 7-kor már úton voltunk. Egy órát kb. sötétben jöttünk felfelé a hegyre az erdőn át. Az út nagyon nehéz, egyre csak felfelé. Tegnap 1410 méter volt a legmagasabb pont amire fel kellett jutnom, majd onnan le a városba. Ma 840 m-re kellett felkapaszkodnom, úgy hogy végig sziklákon, köveken jöttem. Vannak rendkivül meredek szakaszok. A jelölések nagyon jók (eddig) fákon, villanyoszlopon, aszfalton, házakon szinte mindenhol ott vannak a sárga nyilak, illetve kagylók. Igy talán nem kell félnem attól hogy eltévedek.

 Újjabb két Magyarral találkoztam, anya, és fia. Sokat veszekszenek, mert az anya túlságosan félti a 20 év körüli fiát mindentől. A fíú tele van energiával ő igyekezne, idegesíti az anya diktálta  számára csigalassú tempó. Fáradtan du. 3-ra értem Zubiribe, 24 km-t jöttem. 

Ma este szerettünk volna misére menni a társaimmal, ám a meghirdetett időben a templom zárva volt. A templom előtt várakozó kb. 30 fős csoportból egyszer csak kivált egy várakozó férfi, mint utólag kiderült ő egy francia pap. Közölte ha nincs ellenünkre ő lecelebrálná a misét.  A templom előtt egy köztéri szobornak odaállított sziklából a franciák oltárt csináltak pillanatok allatt. Volt ott kereszt, kehely, oltárterítő, virág, sőt még ostya is. A mi emberkénk nagyon hangulatos kis szertartást varázsolt oda nekünk. Igaz franciául beszélt, de volt mise. Végül is mindegy hogy Francia, vagy Spanyol, mert a Franciát is épp annyira értem mint a Spanyolt:)). A végén még áldoztunk is. 

Este egy idősebb koreai pasi mellett aludtam. Még mielőtt bárki is rosszat gondolna rólam, a kisöreg a szomszéd ágyon aludt. Szinte észrevehetetlen volt olyan szerényen, és csendben próbált létezni. 

Gyötrelmes út.

Mise a templom előtt.