2008.09.16. Kövi család napja.
Gyönyörű volt a napfelkelte, amit ebben a tiszta időben módunkban állt látni. Ma nem indultunk korán, a hegyekben nem célszerű sötétben botorkálni, veszélyes. Persze látványról sem szeretnénk lamaradni. Rengetegen voltunk úton, ahogy közeledünk Compostellához egyre többen vagyunk. A spanyolok nem járják végig egyhuzamban, beosztják több évre. Úgy tűnt, hogy inkáb buli a számukra az út mint zarándoklat. Igaz ezt inkább a fiataloknál tapasztaltam. Tisztelet a kivételnek, mert azért találkoztam egy kedves idős spanyol férfival, aki korát meghazudtolva, engem többször megelőzve, nagy erőfeszítések közepette, igazi zarándokként járta végig az utat.
Kedves barátnőm Kövi Mari és családja napja.
Még tegnap ismerkedtünk meg Anitával a németországban élő magyar lánnyal, aki már második alkalommal járja végig az utat egy német barátjával. Német barátja legalább 150 kiló, nagyon szenved, bár minden felszerelése márkás darab. Gondolom neki egy vagyonba került már a felszerelése is. A pasi keresztülnéz rajtunk, de egy cseppet sem zavar. Mosolygok magamban rajta, hogy azt képzeli különb nálunk. Neki még sokszor kell végigjárnia az utat ahhoz, hogy valóbi zarándok váljon belőle.
A mai szakasz megint rendkívül nehéz, a hegyekben 27 km vár ránk. Ebből 12 km felfelé, a többi lefelé. Ami legalább olyan nehéz a gurulós köveken. Botladozva 11 óra körül értem fel az 1505 m-en lévő vaskereszthez. Cruz de Ferro (vaskereszt) a Camino egyik ídőtálló jelképévé vált. Maga a kereszt egy nagy kőhalom tetején magasodik, amit állítólag a zarándokok hordtak össze az évszázadok során. Én is letettem egy otthonról magammal hozott kavicsot, és a húgomtól kapott kavicsot is. Csodálatos hegyeken, völgyeken keltem át, gyönyörű kis hegyi falvakon jöttem keresztül. A mai út rendkívül fárasztó volt, de mindenért kárpótolt a csodálatos természet. Molinaseca egy csendes kisváros, különösen az óváros része szép. Ismét megelevenedett előttem a középkor, a szűk sikátorokban, a kis utcákban. Hangulatos kis kocsmák mindenütt, csak nagyon drágák. Anitával és Cseperkével városnézésre indultunk, majd leültünk egy kiskocsmában és ittunk egy San Miguelt ( finom spanyol sör). A zarándokszállás magánszállás, nagyon szép, 7 euró.
Ma Crus de Ferro-nál kicsit tovább időztem. Lehetőségem volt megfigyelni az embereket. Nagyon sokan teszik meg az utat párosan. Fiatalok, idősek, nők férfiak, gyalog és bringával. Amíg ott tartózkodtam kb 15 perc, ezalatt többszázan fordultak meg ott. Rengetegen vagyunk úton. Mindenki csendesen letette az otthonról magával hozott kavicsot, illetve kis ereklyét. Imádkoznak pár percet, fotózkodnak, majd csendesen haladnak tovább.
Holnap reggel korán kell indulnunk, mert 31 km a holnapi etap. Nem lesz hegymászás, csak unalmas iparterület meg autópálya melletti útszakasz. Ami ugye nem dobogtatja meg a természetkedvelő zarándok szívét.
A napfelkelte a korán kelők ajándéka.
Ferro Crusnál.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.