Szent Jakab út

2008.08.30. Kery fiam és családja napja.

Úgy érzem magam mint egy kis hernyó, araszolok, araszolok. Ma egész de. sík terepen jöttem, sehol egy fa sehol egy kis árnyék. A nap meg tűz ezerrel. A nagy hőségben jó érzés volt egy kis folyón átívelő híd mellett megpihenni. Sok zarándok ( kb. 20-30 fő) állt meg és vetette le a cipőjét, zokniját, majd mártotta a lábát a folyócska vizébe, egy kis felüdülés reményében. Nemzetközi zarándoktalálkozót is lehetne itt rendezni, annyi nácíó ül itt láblógatva. Szinte mindenki próbálja valamilyen módon jelölni, büszkén hovatartozását. Én is a zsákomra varrtam a kis nemzeti színű szalagot. Többeknek sikerült felismerni nemzetiségemet, csak abból gondolom, hogy olaszul üdvözöltek:)).

Az utat végig szederbokrok szegélyezik, amik termése rendkivül finom, sokszor megállunk, és csipegetünk belőle, nagyon jól esik az éhes vándornak az olcsó "peregrino menü"(zarándok menü). Még egy fügebokrot is találtam egy kert végében, és kisebb alma nagyságu mézédes fügét loptam róla. Nagyon jól esett, na nem a lopás, a füge.

Ma a szálláson találkoztunk ismét Mónikával, és megvan a kutyás nő is, akivel együtt indultunk. Mónika minden alkalommal olyan szeretettel üdvözöl bennünket, mintha már régóta ismernénk egymást. Tüneményes nő, Canadából érkezett. Az előbb olvastam egy bárban, hogy már csak 684 km van hátra, tényleg csekélység. Mi ez nekem? Ismét találkoztunk Magyarokkal. Pontosabban fiatal házaspár, magyar férfi, fínn feleség. Nagyon kedvesek, filmet forgatnak egy finn televízió stúdió számára a Camino-ról.

Estella nem fogott meg, nem szép város. Gyönyörű kis templomai vannak a XIII. századból, de a város nem volt különösebben érdekes. Viszont a mai út során áthaladtunk egy gyönyörűséges kis városkán, a neve Cirauqui. Olyan volt a dombtetőn már messzíről mint egy kis ékszerdoboz. Ahogy áthaladtam rajta, olyan érzésem volt mintha a középkorban sétálnék, egy gyönyörüséges városban. Sajnos egy eldobott Colás doboz látványa ébresztett rá, hogy ez a XXI. század, vége is lett az álmodozásnak. Sajnos túl sok helyi emberrel nem találkozom a vándorlás során. A Spanyolok a meleg elől elbújnak. Nemúgy mint a zarándok, az kínozza magát akármilyen időjárás is van. Néha úgy haladok át falvakon, kisvárosokon, hogy szinte egy emberrel sem találkozom. Csak az ablakokban lévő szép virágokból, meg a szép függönyökből derül ki, hogy lakják a házakat, és nem elhagyottak teljesen.

 Örülök, hogy a csomagom nem nehezebb 7-8 kg-nál. Találkoztam egy fiatalemberrel (magyar) aki 17kg-os hátizsákkal tervezte megtenni az utat. Szerencsére az első nap után már rá kellett jönnie, hogy ez lehetetlen vállakozás. Már az első nap után otthagyta a zarándokszálláson a magával cipelt edényeket. A második nap után kikerült a zsákból a sok konzerv meg tészta, a következő nap a sátor. Akkor állapodott meg amikor a zsák súlya 9 kg körül mozgott. Pár nap után már ő is tudta mire van szüksége. Nagyon sok helyen van főzési lehetőség, teljesen felszerelt konyhával.

 Tükörbe nem szabad néznem, mert izzadt, csapzott és ápolatlan vagyok. Iszonyúan nézek ki, még jó hogy az ismerőseim nem látnak. Megijednének tőlem, persze én is megijedtem magamtól. A tükörből valami ijesztő, toprongyos szellem mered rám minden reggel. Ez lennék én natur valóságomban, szörnyű!!!!                                            Persze találkoztam olyanokkal akik ide is cipelik a rossz szokásaikat. Szemfesték, hajcsavaró, elektromos epilátor stb. Csak sajnálni tudom őket.

Pihenő.

Giza, "Pampalini", és Cseperke.

 Cirauqui.