Ma valahogy nyugodtabb vagyok, úgy érzem nem történhet semmi rossz velem. Biztos nagyon nehéz lesz, de ez a megállapítás nem új, ez eddig is nyilvánvaló volt. Tegnap elköszöntem a barátaimtól, ma a munkatársaimtól. Mindenki nagyon kedves és segítőkész az úttal kapcsolatban. Ilitől a kolléganőmtől egy kis Szüzmáriamedált kaptam az útra, Erzsitől a főnökasszonyomtól egy karórát, hogy követni tudjam majd az idő múlását. Orsitól egy kulcstartót, az utazók védőszentjével St Christopher- rel. Piroskától egy kavicsot, Tibortól egy Szűzmária medált, a másik Ilitől egy igazi fésűskagylót, Ancsa barátnőm unokájától egy szerencsekarkötőt, trikolor szinekben. Beláthatjátok, mindennel fel voltam szerelkezve ami az út megtételéhez elengedhetetlenül szükséges:). Természetesen mind magammal cipelem, ha kell ha nem. Most már semmi baj nem érhet. Mind erőt adnak majd, és ha rámtör a honvágy majd előveszem őket és egy kicsit velem lesz a család, a kollégák, és a muff 1-let. Teljesen elérzékenyültem ennyi törődéstől. Elég az ömlengésből, a végén elsírom magam. Szeretnék nagyon erősnek mutatkozni előttetek. Pedig csak egy gyenge nő vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.