2008.09.10. Irodai kollégák napja.
Az éjszaka nagyon rosszul aludtam. A kiütéseim nem hogy csökkennének, egyre több van rajtam és borzasztóan viszketnek. Alaktalan hólyagok, körülöttük nagy udvarral. Nagyon remélem hogy sok folyadékkal sikerül a véremből majd kimosnom, és nem kell orvoshoz fordulnom miattuk. Amúgy is mit tudnának segíteni nekem? Gyógyszert nem vagyok hajlandó beszedni, akkor meg minek mennék orvoshoz?
Ma szinte elviselhetetlen volt a hőség, ettől még jobban viszketnek a hólyagok rajtam. Az utolsó 5 km-t már egyetlen porcikám sem kívánta, szinte minden testrészem tiltakozik a tovább gyaloglást illetően. A lábaim már nem akarnak engedelmeskedni, nagyon elfáradnak ebben a hőségben. Már csak a lelkem működteti ezt a fáradt gépezetet. Még egy lépés, még egy lépés.... A nap borzasztóan tűz, szinte fáj. Van rajtam hosszú nadrág, háromnegyedes ujjú poló, kalap szemüveg. Ennek ellenére 10 fokkal sötétebb lett a bőröm mint mikor idejöttem. Az arcomat kalappal próbálom védeni, de a háromnegyedes ujjú pólóból kilóg a karom egy része. Olyan a bőr a bal karomon (onnan süt a nap), mint egy öreg indián cserzett bőre.
Ma a kolléganőimért illetve a kollégáimért lépegettem, sikerült sokat gondolnom rájuk, remélem ők is gondolnak rám.
Érzékelhető, hogy a spanyolok nagyon tisztelik a zarándokokat, mindenki nagyon segítőkész, és barátságos. Mindenki barátságosan köszön, ha tanácstalanak látszom azonnal segítenek, kérés nélkül is.
Ma láttam egy kocsmában, hogy már csak 350 km van hátra. Molyfing nemde:)).
Guszta kis kiütéseim.
Lefelé araszolva.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.