2008.09.18.
Korán keltünk, és az albergben reggeliztünk. Legalább másfél órát sötétben jöttünk. Beszélgettem Heins-el a némettel, ő is végigjárta már többször is a Caminot. A mai etapból kb. 10 km autóutak mellett vezetett. Ebben a magasságban még rengeteg az autópálya, szinte egymás alatt futnak több emelet magasságban. Különben is a legkisebb faluba is nagyon jó minőségű út vezet, és minden hegyi falu jól megközelíthető autóval. Le-fel kanyargott az ösvény, szinte a fejünk fölött száguldoztak az autók az autópályákon. Aztán letértünk az autóútról, és a nap hátralévő részében a Valcarce folyó völgyében jöttünk. Ide-oda kanyargott mellettünk, rendkívül meredeken és veszélyesen alattunk. Az ösvény néha nem szélesebb 1 méternél. Itt nem ajánlatos félrelépni. Félelmetes és mégis gyönyörű.
Elhatároztuk egy pihenőnél, hogy nem tesszük meg a mai napra kijelölt 31 km-es távolságot. Megállunk majd 5 km-rel a hegy teteje előtt, mert ez az etap már sok nekünk. Főleg itt a hegyek között, rendkivül nehéz és veszélyes szakaszok vannak. Amint elértük La Fabat rá kellett jönnünk, hogy tovább kell szenvednünk, mert az alberg valamilyen oknál fogva zárva van. Végül is nem bántam meg, mert amióta úton vagyok ez volt a legnehezebb, egyben a legcsodálatosabb szakasz számomra. Felejthetetlenek a hegyek, a termésekkel tele szelidgesztenye erdők. A kilátás az O Cebreiro-ról leírhatatlan. Rengeteg fotót készítettem, remélem képesek lesznek majd valamit visszadni a valóságból.
A mai út során nagyon sok, részben elhagyott kis falun jöttem át. Szomorú dolog látni, hogy gyönyörű kis települések vannak a hegyekben, és 60%-ban lakatlanok. Jó állapotban lévő házak sorakoznak egymás mellett, és üresen tátonganak.
Ezen a szakaszon rengeteg a tehén a hegyekben. Gyakran vezet az út azokon az ösvényeken ahol a teheneket vagy más állatokat terelgetnek. Ezzel nincs is baj, csak ügyelni kell arra, hogy az ember véletlenül nehogy "tehénlepénybe" lépjen. Könnyen elcsúszhat rajta, akár el is törhet valamije. Tudom azt mondják szerencsét hoz. Igen valószínű, hogy szerencsém akkor van, ha csak a cípőm lett "olyan" és nem feküdtem bele egészen. Próbálok közöttük balettozni, hogy ne legyen szerencsém.
Ma olvastam egy bárban, hogy 152 km van még hátra. Jó nem?
Este templomba mentünk. Megnéztük a bólogató fekete Madonnát. Nekünk nem bólogatott.
Kis hegyi falucska.
Hegyek, hegyek és megint hegyek.
Minden út a hegyekbe vezet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.