2008.09.17. Papp család napja.
Az albergben finom reggelivel indítottunk. Szükségünk is volt rá, mert ma 31 km hosszú, nehéz út állt előttünk.
A mai napot legjobb barátnőmnek, illetve a családjának, Pappéknak ajánlom. Kicsitől naponta kapok bíztató, támogató SMS-t. Ő garantáltan gondol rám naponta.
Rendkívül hosszú volt a nap. A terep nem volt túlságosan nehéz, de a 31 km már kicsit sok volt nekem is, pedig néha azt gondolom, hogy én nagyon jól bírom. Szinte csak vánszorogtam már, az utolsó 5 km már nem kellett volna. A hőség ma megint elviselhetetlen volt. Útközben több templomot is megnéztem. Sok templomban sikerült is pecsétet begyűjtenem. Szépen gyűlnek a kis útlevelünkben a pecsétek amúgy is. Szinte minden templomban, albergben, bárban, benzinkútnál, szóval nagyon sok helyen adnak pecsétet. Ezzel tudjuk majd igazolni, ha beérünk Compostelába, hogy jártunk ezeken a helyeken. Közel Villafranca del Bierzohoz útbaigazítást szerettem volna kérni egy helybéli spanyolnak tűnő bringástól. A legnagyobb megdöbbenésemre magyarul válaszolt. Nagyon megörültünk egymásnak. Kiderült, hogy német, de gyermekkorában sokat vendégeskedett Erdélyben és a gyerekektől megtanult magyarul. Harmadszor teszi meg az utat. Igaz már csak bringával mert elmúlt 60 éves. Egy darabon együtt mentünk, beszélgettünk, majd elköszönt és továbbhajtott.
A tegnapi alberg tényleg europai szintű volt, ez a mai pont az ellentéte. Ott rend és tisztaság uralkodott mindenhol, itt a mai helyen rendetlenség a jellemző. Csak azért nem írom hogy kupleráj van, mert még félreértenétek. Kosz és rendetlenség. A kettőben egyetlen közös van az, hogy ez is drága meg az is az volt. A rendetlenségre meg allergiás vagyok, nemcsak a tintahalra. Az albergben ismét magyarokkal találkoztunk, két lány Budapestről. Ők Burgosból indultak.
Kimostam a szennyesemet, majd elindultunk felfedezni a várost. Itt Villafrancában is van a templomban megbocsátás kapuja, hirdeti az útikönyv, amin minden valamire való zarándoknak át kell mennie, hogy megbocsátást nyerjen bűneire. Természetesen mi is szerettünk volna átmenni rajta. Sajnos nem sikerült megtennünk, úgy tűnik évek óta zárva van. Rejtély számomra hogy miért.
Nagyon sok az ismerős már az albergben. Természetesen sok olyan arc is van akit ma láttam először. A föld minden szegletéből, zeg-zugából vannak itt zarándokok. Rengetegen vagyunk, nagyon sokfélék. Máshonnan jöttünk, más a nemzetiségünk, más a bőrszínünk, más a jellemünk, más a vagyoni helyzetünk, és még sorolhatnám, hogy mennyi minden van ami különbözik bennünk. Csupán egy a közös, ugyanaz a cél vezérel mindannyiunkat. Ki ezért, ki azért, de szeretnénk eljutni Santiago de Compostelába. A többség spirituális élmény reményében vág neki az útnak. Vannak itt olyanok is akik csupán sportból teszik meg ezt a 800 km-t. Ők csak rohannak végig mindenkit megelőzve. Ahogy közeledünk érződik az embereken a fokozódó izgalom. Mindenki örül mindenki sikerének, és segít a másiknak mindenben. Eljutni Santiago de Compostelába (Szent Jakab Csillagmezeje) Szent jakab sírjához, ez a közös cél tart össze bennünket. Itt pillanatnyilag ez a fontos!
A lábaimmal továbbra is minden rendben, jól bírják a gyürődést. A végén tényleg megúszom vízhólyag nélkül. Milyen silány zarándok az, akinek még egy klasz kis vízólyagot sem sikerül begyűjtenie. Pedig én igyekeztem, Isten a tanum rá.
Út a végtelenbe.
Kis falucska a völgyben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.